Az átváltozás utját járod velem, és én minden mozdulatodat figyelem, csillogó szemekkel, ahogy lassan levedled régvolt lényed szellemét, hogy kopott köntösöm terítsd meztelenséged köré.
Mint öreg apostol, áldalak meg, de nem tudom hogy elér hozzád-e a megváltás, mert mi lesz ha ez az egész a pokolba taszít?

Belélegzed minden mondatom, és benntartod, hosszú, örökké valóságnak tetsző percekig.
Átlényegülve fekszünk a sötét szobában, az illatod mint puha bársony. Én fekszem a semmin át, te meg ott vagy mellettem,
részegen, szerelmesen.

Mi marad a felsózott világ rögökkel teli földjei között?
kietlenségben és sivárságban.

Az út amit mutatok neked, a perzselő napba visz, kavargó homok szemek, vörslő köd között.
Még nem éreztél rá a végzetre, de azt hiszem megtetted az első lépést, és csak az ősóceánok mélyén szunnyadó Öregek tudják rá a választ, hogy helyesn cselekszem-e.

Nem számít, mert egyszerre fogadlak szeretőmmé, és gyermekemmé, és te ölelsz mint védelmező őrangyal.

befogadlak...magamba szívlak.
mint a templomba jézust.

felszentelt kőfalak között adom át tudásomat, a jelképessé zsugorodott ostyát.

kavargó sivatagi szél között, a titkok dűnéi mögött.